A kezdetek

Üdvözlök mindenkit ezen a még nagyon gyerekcipőben járó blogon. Itt majd gasztronómiáról és házi készítésű dolgokról olvashattok, de egy kicsit más szemszögből. Talán azzal kezdem, hogy mi ihletett a létrehozására, miért tartom fontosnak, hogy megosszam Veletek ezeket. (Azért csak talán, mert még egyáltalán nem vagyok gyakorlott blogger, és már vagy harmadszor írom újra ezeket a sorokat, de még mindig nem tetszenek.)

Tehát, a szüleim és az öcsém Veszprémben egy társasház 8. emeletén laknak. Korábban én is velük éltem, amíg meg nem kezdtem az egyetemisták izgalmas életét. Persze gyakran járok haza, hiszen a kaja sokkal jobb, mint amit én főzök, meleg van, kimossák a ruháimat - és ami nekem az albérletben ritkán sikerül, - ki is vasalják. Ja, és mellesleg meg imádom a családomat minden furcsa hobbijukkal együtt. Furcsa, mint hogy kolbászt töltenek, lekvárt, savanyúságot tesznek el, aszalt gyümölcsöket szárítanak házi aszalóval, pálinkát főznek, saját fűszerkeveréket, chili szószt, ketchupot, sajtot, joghurtot készítenek, és kenyeret sütnek a panel lakásunk 80 négyzetméterén. Nálunk szinte természetes, hogy a félemeleti tárolónkban kolbászok lógnak, a konyhaszekrényben egy élesztőgomba kacsint rám, Anya 8 liter friss tehéntejjel jön haza, mert sajtot készít, vagy a saját bodzaszörpünket kortyolgatom a nyári melegben.

Ezekhez nagy segítséget nyújt, hogy 5 évvel ezelőtt vettünk egy parasztházat nem messze Pápától, egy kis faluban. Itt kezdődött minden. A szüleim nagy vágya teljesült ezzel, hiszen így gyümülcsfáink és veteményesünk is van, még ha csak hétvégente látjuk is. Tavasztól őszig pedig Anyáék itt kreatívkodnak, s a gasztronómiai csodák nem szorítanak ki minket az otthonunkból. De hát éppen tél van, úgyhogy kis lakásunk ad helyet a próbálkozásoknak. A parasztháznak van egy nagy első és hátsó kertje, ami nekünk a lakásunk icipici erkélyéhez képest akkora szabadságot nyújt, hogy rögtön teleknek kezdtük hívni. A Pala tanya elnevezést Anyukám találta ki (erről részletesebben majd később), és az öcsém segítségével logót is terveztek, amik az elkészült finomságokat címkézi fel.

A telken való munkában a szüleim nagyon elhivatottak, az öcsém pedig rengeteget segít, legyen az fűnyírás, festés, vakolás vagy kemenceépítés. Bevallom én inkább az a megfigyelő típus vagyok, és a már elért kényelmet és javakat élvezem. Tudom, ez nagyon ciki. Jobban érdekel az itthoni sütés-főzés-alkotás, amikor süteményeket, tortákat készítünk és díszítünk. Igazi műalkotások lesznek, csak "sajnos" nagyon finomak. Azt hiszem, hogy ha végül mégsem diplomata leszek, akkor cukrász...

A mi történetünkkel és a további receptekkel, képekkel szeretnék biztatni mindenkit arra, hogy próbáljatok ki minden újdonságot, ötletet, mert - tudom, hogy elcsépelt - de semmi sem lehetetlen!

előtte - utána